Donkey Kong

Donkey Kong

A legendás játéktermi-, később számítógépes játék újragondolása táblajátékos környezetben. A szereplők az ismert karaktereket jelenítik meg, de ez a párhuzam szükség esetén könnyen elhagyható. A főhősök a gorilla által elrabolt hercegnő kiszabadításáért küzdenek, miközben az is céljuk, hogy megelőzzék ellenfelüket, …

Archipelago

Archipelago

Négy clipper, azaz kereskedelmi vitorláshajó halad a fiktív szigetvilágban, hogy Victoriatown-ból Port Henry-be szállítsák mindazokat a fontos árukat, amelyeket az egyes szigetekről gyűjtenek össze. Versenyben vannak egymással, mindegyik szeretné elnyerni a Fehér Szalag díját, amely a leggyorsabb hajónak jár. Útjukat …

Trio

Trio

A Trio egy memóriajáték – jócskán kifordítva. Már csak azért is, mert a feladat itt nem párok, hanem hármas csoportok, “triók” keresése. Nehezebb, mint gondolnánk, főleg ha számba vesszük, hogy a 2-4 játékos mindegyike legfeljebb 2 elem felfordítására képes, valamint …

Kalmár

Kereskedők Buda aranykorában

1470, Buda – egy gazdag kereskedőcsalád feje nagybeteg. Érzi, itt az ideje, hogy átadja a stafétabotot az örökösének, gyermekei egyikének. Kihirdeti legidősebb unokái között, hogy arra hagyja vagyonát, aki egy hét leforgása alatt bebizonyítja, hogy ő a …

Robotask

RoboTask

Kalandok a zűrállomáson

A földi ipari nagyhatalmak összefogása révén létrejött Vénusz-expedíció sikertelennek bizonyult. A bolygón végzett kísérletek azt igazolták, hogy gazdaságtalan volna az ásványkincsek kitermelése és elszállítása.

Egy friss döntés szerint a felszíni kutatóbázist felszámolnák, és a résztvevő robotokat magukra …

Társasház

Nyomozás a bűn fészkében

A városba megszaporodtak a bűnesetek. A zsebtolvajlások, utcai rablások és egyéb jogsértésekkel szemben a rendőrség tehetetlen. Az a kevés fellelhető nyom, amin elindulhatnak, viszont furcsa módon mind egyetlen helyre, egy belvárosi társasházba vezet.

Lehet, hogy ez …

Egymásra lépni tilos!

Egymásra lépni tilos

Az Egymásra lépni tilos egy változata a Private Moon Studios által kifejlesztett kvíz-alapú játékelvnek, amely 2-6 résztvevő számára nyújt társas játékélményt és egyben ismeretterjesztést. Az esélykártyák és feladatkártyák utasításai mellett az adott témával kapcsolatos ismeretek is befolyásolják az előrejutást, de …

Kereskedő

Roundforest box

Mesehősök, csodák, varázslatok

Négy szegénylegény verseng a szépséges királykisasszony kegyeiért, zord atyja viszont csak annak adja egyetlen leány kezét, aki megszerzi a híres Kerekerdő szellemének smaragdgyűrűjét. A rejtőzködő erdei szellem hajlandó odaadni a gyűrűt mindössze 3 aranyalmáért, de azt is …

Autóverseny

Autóverseny

Ez az apróbbak számára készült játék pusztán a dobókocka és a számok ismeretét (1-től 10-ig) követeli meg a játékosoktól. Ideálisan ketten játszhatják. A pálya különlegessége az alternatív útvonalakban rejlik, amelyek néha lassíthatják, máskor gyorsíthatják a haladást. A játékmenet választható hosszúságú, …

Kereszt és félhold

A te utad a vasvári békéig

1664-ben zajlott az egyik legfontosabb ütközet az európai szövetséges erők és a hódító Oszmán Birodalom között, Szentgotthárd, közelebbről Magyarfalva közelében. Ez, a törökök megsemmisítő vereségével záródó hadesemény hozta el nekünk közvetlenül a jó ideig …